Vélemények rólunk
2013 bölcsődéje-családi napközije díj!
2014 nemzetközi Montessori bölcsőde díja!
2017 nemzetközi Montessori bölcsőde díja!
Szülői ajánlások:
- Mi most kezdtük, de tényleg vannak szuper nannyk😀.
Köszi az eddigieket!!! -
Imádjuk nagyon, hogy montessori módszer alapján dolgoznak. Szuper otthon is hallani a sok dalt, mondókát amit tanulnak. Tényleg foglalkoznak a gondozó nénik a lurkókkal🤗.
Nagyon jóérzésű és együttérző a vezető is! Sokat köszönhetünk kifejezetten neki is!!!! - Mint Anya, egyetlen Gyerekemet, olyan intézménybe szerettem volna beíratni, ahol nem csak biztonságban tudom, hanem olyan értékekkel lehet gazdagabb Gyermekem, ami rohanó Világunkban egyre fontosabb! Gyermekemmel remek, gyakorlattal, szakképesítéssel rendelkező nevelők foglalkoznak benti és kerti programok keretében tematikus órarend alapján. A Züm-Züm Bölcsöde palettája színes és egyben személyre szabott is (éneklés, mondókázás, csoportos és egyéni foglalkozás, egyéb szabadidős tevékenységek)! A gyerekek megismerkednek a természettel, hagyományokkal, játszva tanulnak angolul, önállóságot tanulnak és rengeteg alkalom nyílik arra, hogy egy-egy program keretében a szülők is bevonásra kerüljenek. Igazi családi napközi! A gyermekek boldogok, kiegyensúlyozottak! Korcsoportnak megfelelően a szülők tanácsadásban is részesülnek! Ez számomra kiemelkedően fontos most! Boldog vagyok, hogy fiam a Züm-Züm Bölcsődében tanulhatott és fejődhetett! Meleg szívvel ajánlom ezt az intézményt a 2013 bölcsődéje címre!
-
köszönjük a rengeteg segítséget!! örülök, hogy a legjobb bölcsit választottam, ahol tényleg a legjobb ellátásban részesül a kicsi fiam! borzasztóan hálás vagyok nektek!!!! örök hála érte!!❤
-
15 hónapos, “alig-toty
og-és-nem- beszél” korától nem egész 3 éves koráig járt ide a kisfiam. Imádta, és még biztosan sokáig fogja emlegetni. Nem tudom megszámolni mennyi angol és magyar mondókát és éneket tanult itt, csak ámultunk a férjemmel, hogy szinte naponta újakat kapott elő. A mozgásfejl esztő foglalkozá sokat is nagyon szerette, és sokat lendítette k rajta. A gondozólán yok szeretetéé rt és szakértelm éért örökre hálásak leszünk, gazdagabbá tették a kis lurkó oly meghatároz ó első éveit. Nagyon sajnáljuk, hogy a költözésün k miatt a kislányunk nak ugyanebben nem lehet része. - Csak bővíteni tudom a dicséretek sorát! De nem is az én véleményem a döntő, hanem a fiamé, aki nagyon szeret oda járni és ragaszkodik a gondozókhoz és a gyerekekhez egyaránt. Az ő elismerése, azt hiszem, perdöntő Nagyon örülök, h megtaláltuk a Züm-Züm Bölcsit!
- Ha már el kell válni napközben a gyerektől,akkor nincs annál fontosabb,hogy értő és szerető kezekbe adja át,hogy a gyerek és a mama is kiegyensúlyozott,nyugodt lehessen-ehhez ilyen bölcsi kell
- A gondozók pedig extra kedvesek, aranyosak, érdeklődők kreatívak, viccesek, gondoskodóak és rugalmasak!
- Boldog gyermekek! Kell ennél több?!
- Vissza kellett mennem dolgozni, s.o.s. kellett egy bölcsit kerítenünk az egy éves fiunknak. Mind a weboldal, mind az első személyes találkozás abszolút pozitív volt és azonnal tudtak is fogadni bennünket. Nagyon rugalmas csapat! Hű a családi napközi jelzőhöz, hiszen igen családias a környezet. Nagyon jól érezte ott magát a kisfiam. Sajnos csak 4 hónapig tudtunk oda járni – anyagi okok miatt – de ez idő alatt is óriási fejlődésen ment keresztül a kisfiam. Másfél éves korára megtanult önállóan enni, 5-6 mondókát elmutogatott. Most lesz két éves és a mai napig kéri, hogy énekeljem azokat az – akár az angol, akár magyar nyelvű – dalocskákat. Ha anyagi helyzetünk engedte volna, akkor még most is oda járna… Nem azt mondom ezzel hogy drága, hiszen minden családi napközi pénzbe kerül, sőt a Zümzüm bölcsitől sokkal drágább CsaNa-k is vannak és nem feltétlenül lehetnek jobbak. De nyilván a minőséget meg kell fizetni. Mondom ezt úgy, hogy megismertük a másik oldalt: az állami bölcsi minden hátrányát. A Zümzüm bölcsit tehát csak ajánlani tudom!!! 🙂
- Sokan írtak, hogy írjak még: tisztaság, jó hangulat, szeretet vár minket mindig. Most már második éve járunk ide és nagyon örülök, hogy őket választottuk. Van gyerekfogorvos, ortopédiai, logopédiai vizsgálat is. Aztán ingyenes gyerekpszichológus, védőnő, kineziológus, dietetikus! Szóval tényleg minden rendben van. Aztán tényleg minden csoportban kettő gondozó van a kicsikkel. Nálam, nálunk kiderült egy probléma is és én azt gondolom, hogy azonnal mondták is, hogy milyen szakembert kell megkeresni, azóta járunk terápiára illetve speciális gyógytornászhoz. Tényleg nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek. A szülők is úgy látom, hogy kifejezetten értelmesek. Amit nagyon nagyon komolyan vesznek az az, hogy csak egészségesen lehet visszamenni egy betegség után. A vezetőnő ebben a tekintetben nagyon szigorú – én meg csak örülök ennek, hiszen a gyerekem így biztonságban van.
- Nagyon sokat köszönhetek az intézménynek. A gondozók szenzációsak voltak. Mindig tisztaság fogadott, a gyerekem ott evett csak igazán. Ami nagyon szuper, hogy egy év alatt hihetetlenül sok angol szót, fogalmat sajátított el. Mindenkinek csak jó szívvel tudom ajánlani!
- Szuper hely!